Munkatársak

Bakóné Vikica vagyok, a Kockás Liliom családi napközi megálmodója és jelenleg kapcsolattartója.

Négy szuper kisfiú anyukája vagyok; 2006-ban született legnagyobb fiam, 2009-ben, 2012-ben és

2017-ben követték őt öccsei 🙂

20180608_110558

A velük itthon töltött idő alatt egyre fontosabbá vált számomra a környezettudatos életmód és a természetes egészség, a gyógyszermentes élet; ezeket a lehetőségeket szeretném a napköziben nevelkedő gyerekekkel és szüleikkel is megismertetni.

Négygyerekes, fiús anyukaként naponta tapasztalom, milyen kihívásokat tartogat a gyereknevelés csodálatos feladata.

Környezetemben többféle nevelési módszert megfigyelve és eredeti hivatásomból is hozott elveket továbbvíve – végzettségemet tekintve jogász rendőrtiszt vagyok – a gyerekek felé is a következetességet, a tettek következményeiért való felelősségvállalást közvetítem; természetesen a gyermekek életkorának megfelelő formában. Nevelési elvem még a feltétlen szereteten alapuló terelgetés; egy-egy esemény folytán nem a gyermeket, hanem magát a történést tartom helyesnek megítélni.

Mivel első kisfiam születése óta elbűvöl a gyermeknevelés csodája, első voltam községünkben, aki utánajárt a családi napközi létrehozás lehetőségének néhány éve, egy helyi baba-mama klubbeli beszélgetés után.

Egy olyan napközit álmodtam meg, ahol a gyermekeknek jó lenni; ahol élmény minden nap és emellett játékos formában, szeretetteli környezetben mégis az életre neveljük őket.

Fontosnak tartom a gyermekek reális önbizalmának kialakítását, az élhető életet biztosító értékrend átadását.

Az itthon töltött évek során személyiségem nyugodtabbá, elfogadóbbá vált; naponta tanulom a másik ember, a gyermek személyiségének tiszteletét és az eredményes – nyertes-nyertes felállású – kommunikációt. Minden gyermeket önálló egyéniségnek tartva, temperamentumát, otthonról hozott szokásait figyelembe véve szeretném kis „lakóinkat” a közösségi élethez szoktatni, a társadalmi elvárásokhoz folyamatosan közelítve kísérni gyermekévei során.

Timi webre
 Tóth Tímea vagyok, diplomás csecsemő és kisgyermeknevelő.
A Kockás Liliom Családi Bölcsődében kezdtem el pályafutásom, és nagyon örülök annak, hogy ez így alakult.
Szeretem a kis létszámú csoportunkat, hiszen ezáltal elegendő időt tudok fordítani a gyermekek sajátos igényeinek kielégítésére.
Határozott személyiségű vagyok, amit nagyon fontosnak tartok a gyermeknevelésben.
Mindig próbálok biztonságos és szeretetteljes légkört biztosítani a kicsik számára.
Azt gondolom manapság kevés az a munkahely, ahol nemcsak jól érezzük magunkat, de nap, mint nap szeretetet kapunk.

 

 

 

Andi webSárvári Andreának hívnak. Két gyermek – egyikük már felnőtt 🙂 – édesanyja.

Nevelésük során elsődlegesnek a példamutatást tartom. Nem szavakkal, hanem tettekkel, rávezetéssel, szabad próbálkozási lehetőségekkel biztosítom, hogy biztosítsák Önmagukat; hogy rátaláljanak magukban az erőre, a biztonságra, önállóságra. így válhatnak Felnőtté. így nőhet bennük nagyra az Ember.